Repüléssel kapcsolatos hírek 2019. augusztus 2.

Repüléssel kapcsolatos hírek 2019. augusztus 2.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Wizz Air Hungary Zrt. (Wizz Air) kötelezettségvállalását, amelynek teljesítésével a 2010 óta Wizz Flex szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók összesen mintegy 250 millió forint kompenzációban részesülnek – közölte a GVH szerdán az MTI-vel. Emellett a díjkülönbözetet is megkapják azok, akiknek az új járatra szóló viteldíjuk alacsonyabb lett volna, mint az eredeti repülőjegy ára.

A GVH közölte, hogy a repülőjegy-kiegészítő szolgáltatás  – melynek lényege, hogy megvásárlói külön díj nélkül, az esetleges vitel- és poggyászdíj-különbözet megfizetésével módosíthatják a repülőjegyüket – vizsgálatát fogyasztói panaszok alapozták meg.

A versenyfelügyeleti eljárás azonban olyan részletszabályokat tárt fel, amelyekről a fogyasztók feltehetően nem kapnak megfelelő tájékoztatást, ám a gyakorlatban jelentősen csökkenthetik az ingyenes járatmódosítások számát.

A GVH rámutatott, hogy az oda-vissza útra szóló repülőjegy foglalásakor az odaút megkezdése után a visszaút útvonala már nem módosítható, illetve utóbbiak ezt megelőzően is csak együtt változtathatók; valamint több utas egyidejűleg vásárolt repülőjegyének módosítása nem lehetséges a Wizz Flex szolgáltatással interneten keresztül, és valamennyi utas jegye kizárólag egyszerre változtatható.

Mindezek mellett járatmódosítás esetén a fogyasztó számára felajánlott ár megegyezik a már megfizetett viteldíjjal, még akkor is, ha ugyanarra az időpontra, ugyanarra a járatra a módosítás keretein kívül vásárolható repülőjegy olcsóbb, így a Wizz Flexen belüli átfoglalásnál a fogyasztó nem érvényesítheti a számára kedvező jegyárkülönbözetet. Ez annyit jelent, hogy a 2016 januárja és szeptembere közötti járatmódosítások esetén az igénybe vevőknek nem csak a viteldíjak, hanem a dinamikusan változó poggyászdíjak különbözetét is meg kellett fizetniük. A hivatal tájékoztatása szerint a kompenzációban részesülő fogyasztók száma 120 ezer és 220 ezer közé tehető, az átlagos összeg pedig 8,3 euró lesz utasonként.

A kompenzációt a cég a fogyasztók Wizz fiókjában írja jóvá, és a fogyasztóknak 5 évig van lehetőségük arra, hogy azt felhasználják vagy bankszámlaszámuk elküldésével kérjék annak készpénzre váltását. 5 év elteltével a fel nem használt kreditek értékét a Wizz Air az SOS Gyermekfalu Alapítványnak utalja át.

A cég a kompenzáció teljesülését külső audittal igazolja a hatóság számára – tette hozzá a GVH.  A WizzAir vállalta azt is, hogy díjkülönbözetet ír jóvá azon fogyasztóknak, akiknek az új járatra szóló viteldíjuk alacsonyabb lett volna, mint az eredeti repülőjegyük ára, viszont ezt korábban a légitársaság nem fizette vissza nekik. A cég ígérete szerint módosítja az érintett szolgáltatáshoz kapcsolódó tájékoztatási gyakorlatát, informatikai fejlesztéseket hajt végre a Wizz Flex teljes körű, egyszerű és fogyasztóbarát igénybevételéhez, valamint célzott tájékoztató kampányt folytat a légi utasok fogyasztói jogairól – írta a GVH.

…………………………………………………………………………..

Elutasította a fellebbviteli bíróság a British Airways (BA) arra irányuló keresetét szerdán, hogy megakadályozza a brit légitársaság pilótáinak munkabeszüntetését, akik így várhatóan augusztusban sztrájkot tartanak. A társaság pilótáinak szövetsége, a British Airline Pilots’ Association (Balpa) július 22-én döntött a tiltakozó akció mellett, miután a munkáltatóval folytatott háromnapos tárgyalások nem vezettek eredményre. A BA tulajdonosa, az IAG először a felsőbíróságon próbálta megakadályozni a sztrájkot, majd miután elutasították a beadványát, a fellebbviteli bírósághoz fordult jogorvoslatért.
A pilótaszövetség egyelőre nem jelentette be a sztrájk időpontját, de minden valószínűség szerint augusztusban, a nyári szabadságok miatt egyik legsűrűbb időszakban kell rá számítani. A szakszervezet közölte, a törvényi előírás szerint 14 nappal előre kell tájékoztatnia a munkáltatót a munkabeszüntetésről.
A British Airways csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a Balpa úgy döntött, “utasok ezreinek nyaralását sodorja veszélybe”. A fennállásának idén századik évfordulóját ünneplő brit légitársaságnak egy átlagos nyári napon hozzávetőleg 145 ezer utasa van, a sztrájk tehát jelentősen ártana a cég hírnevének, és pénzügyileg is megszenvedné.

A Balpa tavaly novemberben kezdeményezett béremelést a munkáltatónál. A BA három év alatt 11,5 százalékos fizetésemelést ajánlott, ezt azonban a szövetség nem fogadta el, mondván a vállalat eredményei alapján kedvezőbb ajánlatban kellene részesülniük.
2018-ban az IAG adózás előtti eredménye 3 milliárd font volt, csaknem 9,8 százalékkal több, mint az előző évben. A British Airways ebből 1,96 milliárd fonttal vette ki a részét, ami 8,7 százalékos növekedés a 2017-es adatokhoz képest.

…………………………………………………………………………………..

Jelentősen javult az Airbus repülőgépgyártó pénzügyi eredménye az első fél évben, a cég 141 százalékkal növelte nyereségét az előző év azonos időszakához képest az A320-as típus gyártásának felpörgetése miatt. A toulouse-i központú gyártó szerdán a honlapján tette közzé eredmény-kimutatását, e szerint az Airbus 24 százalékkal 30,8 milliárd euróra növelte árbevételét, amely elsősorban annak köszönhető, hogy sikerült növelni az A320-as család, illetve az A350-es típus gyártási rátáját. A légitársaságok ugyanis a gép vételárának nagyobb részét a gép átvételekor fizetik ki.

Bár az Airbus költségszintje 20 százalékkal 26,2 milliárd euróra emelkedett, az üzemi szintű eredmény így is az egy évvel korábbihoz képest 87 százalékkal javult, megközelítve a 2,1 milliárd eurót, amely az elemzői várakozásokat is meghaladta, a szakértők 1,7 milliárd eurós üzemi eredményre számítottak. Az Airbus adózott nyeresége a fél év végén 1,2 milliárd euró volt, 141 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A kereskedelmi repülőgépeket gyártó részleg üzemi eredménye 178 százalékkal emelkedett 2018 első fél évéhez képest és 2,15 milliárd eurót tett ki, az Airbus Helicopters pedig 124 milliós nyereséggel zárt üzemi szinten, ez 9 százalékkal haladja meg a 2018 első fél évi értéket. A január-júniusi időszakban az Airbus lemondások nélkül számolva 213 gép gyártására szerződött, 48-cal kevesebbre, mint a tavalyi első fél évben, és 389-et adott át, 86-tal többet, mint tavaly.