Hírek, érdekességek a ferihegyi repülőtérről

Baucool_consuliting

  • Átadták az új utasmóló második részét is

A 2020 januárjában átadott első fázis után, június 22-én befejeződött az első fázis második része is, ami a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztéssorozatának fontos állomása. A beruházás 11,5 milliárd forintba került, amit a repülőtér üzemeltetője biztosított. A beruházás rekordidő alatt készült el, pontosan 339 nap alatt. Így teljesült a vállalás, hogy az új móló még a nyári utas szezon megkezdése előtt átadásra kerül. 

Rolf Schnitzler, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta, a visszajelzések alapján az utasok, a földi kiszolgálók és a légitársaságok is elégedettek a létesítménnyel.

Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: „Az 1. móló átadásán januárban azt mondtuk: új év, új fejezet kezdődik a budapesti repülőtér életében. Az elmúlt fél év minden szempontból bebizonyította, hogy ez így igaz. A világjárvány miatt korábban sosem látott kihívásokkal kell megküzdenie iparágunknak, ami sokunk életét és terveit felülírja. Egy dolog azonban nem változott: szilárd meggyőződésünk, hogy Budapest és Magyarország vonzereje légiközlekedési úti célként továbbra is töretlenül nőni fog.”

“Ezért a jelenlegi helyzetben is folytatjuk a repülőtéri fejlesztéseket, törekedve utasaink minél magasabb színvonalú kiszolgálására” – tette hozzá a cégvezető.

“Az 1. mólóval mi a magunk részéről készen állunk rá, hogy utasainkat egy ultramodern, gyönyörű környezetbe várjuk vissza, ami az első fázis nyitása óta kapott pozitív visszajelzések alapján minden bizonnyal elnyeri majd a tetszésüket.”

Ez az új épületrész több ezer nm-el növeli meg a 2A Terminál területét. Így az új épület, ami egyszintes, 120 méter hosszú, 5,2 méter belmagasságú, kényelmes és járványügyileg is biztonságos várakozást biztosít az utasoknak. 8 beszállókapuval rendelkezik, ami közvetlen a repülőgép-állóhelyekre nyílik. További 6 kaputól buszok szállítják az utasokat a távolabbi gépekhez. Az 1-es mólóban három nagykapacitású mosdóblokkot és dohányzóteraszt is kialakítottak, a 2A terminálhoz vezető csatlakozó részben pedig mozgólépcsők és liftek is segítik az utasok közlekedését.