Hírek

Repüléssel kapcsolatos hírek 2018. május 4.

Repüléssel kapcsolatos hírek 2018. május 4.

Megkapta a brit polgári repülésügyi hatóságtól (CAA) a légijármű-üzemeltetéshez szükséges igazolást (AOC) és a működési engedélyt (OL) a Wizz Air UK, a Wizz Air légitársasági holding száz százalékos tulajdonú nagy-britanniai vállalata. A hírt a cég a Londoni Értéktőzsdén (LSE) jelentette be.  Közölte azt is, hogy a Wizz Air UK – amelynek nagy-britanniai bázisrepülőtere a Londontól északra fekvő Luton – máris megkezdte működését; az első járat Luton és Bukarest között közlekedik. A közlemény szerint a Wizz Air UK lutoni flottája 2018 végéig nyolc új Airbus A320-as, illetve Airbus A321-es repülőgépet számlál majd. Ez 860 millió dolláros beruházást jelent, és a légitársaság közvetlenül 300 új munkahelyet teremt londoni bázisán vállalatirányítási szakemberek, valamint pilóták és utaskísérők számára. […]

A szlovák IAD Investments Dunaharasztin

A szlovák IAD Investments Dunaharasztin

A legrégebbi független szlovák vagyonkezelő, az IAD vásárolta meg a Prvý realitný fond nevű közép-európai alapja számára. A cég ezzel a tranzakcióval lépett a magyar piacra. A 27,000 négyzetméteres logisztikai park city logisztikai és ún. “big-box” raktárépületeket tartalmaz, 15 km távolságra a fővárostól. A parkot osztrák befektetők, az Innovation Park Development (IPD) GmbH építette 2009-ben, jelenleg 100% a bérbeadottsága. Elsősorban nemzetközi cégek hazai leányvállalatai és közepes magyar tulajdonú vállalatok bérelnek a területen. Vladimír Bolek, az IAD igazgatósági tagja a LinkedIN portálon jelentette be, hogy az akvizíció része a cég régiós befektetési stratégiájának. link

Budapesten nyit új képzőközpontot a Wizz Air

Budapesten nyit új képzőközpontot a Wizz Air

A budapesti Liszt Ferenc-repülőtér mellett nyitja meg a régió legnagyobb és legfejlettebb légiközlekedési kiképzőközpontját a Wizz Air 2018 végén.  Az intézmény napi száz főt meghaladó – később akár 250 fölé növelhető – képzési kapacitást biztosít. 2018 végére a légitársaság csapata több mint 1000 pilótát és 2000 légiutas-kísérőt számlál majd, akiket rendszeresen tréningezni kell. teljes cikk

Karbonsemleges minősítést kapott a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér

Karbonsemleges minősítést kapott a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér

A kelet-közép-európai országok között elsőként érte el a környezettudatossági kitüntetést a budapesti légikikötő. A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) elismerte, hogy a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér elérte a karbonsemleges minősítést. A Budapest Airport MTI-nek küldött hétfői közleménye kiemeli: egész Európában alig harminc repülőtér tartozik a karbonsemleges légikikötők csoportjába. Az ACI által alapított akkreditációs program kimutatta, hogy a budapesti repülőtér a működése során egyensúlyban tartja az energiafelhasználást és az energiatermelést, az erről szóló minősítést áprilisban vehette át a Budapest Airport. A repülőtér üzemeltetőjének tájékoztatása szerint a környezettudatossági programban egyebek mellett energiatakarékos LED izzós rendszerekre cserélték a terminálok világítását, folyamatosan felújítják és karbantartják a repülőtéri távfűtési rendszer vezetékeit, és az ivóvízhálózat szivattyúit. […]

Repüléssel kapcsolatos hírek 2018. április 10.

Repüléssel kapcsolatos hírek 2018. április 10.

Képzései egy részét a Budapest Airportra hozza a IATA A budapesti repülőtér megkapta a IATA regionális tréningpartner címet, így a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) képzéseinek egy részét Budapesten tartják meg – tájékoztatta a légi szövetséggel kötött megállapodásáról a Budapest Airport az MTI-t.A közleményben felidézik, a légitársaságokat tömörítő legnagyobb kereskedelmi szervezet képzései a légiközlekedés teljes spektrumát lefedik. Európában eddig Frankfurt, Athén, Moszkva, Riga és Isztambul adott otthont a IATA regionális tréningközpontjának. A partnerség keretében júniusban háromnapos kríziskezelési szimulációs tréninget, szeptemberben ötnapos biztonsági menedzsment oktatást szerveznek, októberben pedig háromnapos képzést tartanak a légiteheráru-kiszolgálásról. Takács József, a Budapest Airport stratégiai HR fejlesztési vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy egy-egy témakörben évente akár több száz […]

Napi uniós hírek 2018. április 19.

Napi uniós hírek 2018. április 19.

Az Európai Bíróság döntése: átszervezések miatti “vadsztrájk” esetén is jár kártérítés a légi utasoknak. A légitársaságok akkor is kötelesek kártérítést fizetni utasaiknak, ha a repülőjárat törlését vagy jelentős késését egy átszervezés váratlan bejelentését követően kialakult “vadsztrájk” okozza – mondta ki keddi ítéletében az Európai Bíróság. Az ügy előzménye, hogy a TUIfly német légitársaság 2016 szeptemberében váratlanul átszervezési terveket jelentett be, és erre reagálva a személyzet több tagja betegállományba vonult. Emiatt járatokat kellett törölni, és a közlekedő járatok közül több is legalább háromórás késéssel ért célba, a vállalat azonban megtagadta az  utasok kártalanítását arra hivatkozva, hogy a történtek a vonatkozó uniós rendelet értelmében “rendkívüli körülményeknek” minősülnek. Ítéletében a luxembourgi székhelyű törvényszék megállapította, hogy az átszervezések miatti […]

Telephely fejlesztéshez pályázhatnak támogatásra a Pest megyei kkv-k

Telephely fejlesztéshez pályázhatnak támogatásra a Pest megyei kkv-k

A Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) telephely feltételeinek javítását támogató pályázati felhívás jelent meg 4,5 milliárd forint értékben. A támogatási kérelmeket május 21-étől lehet beadni a kormány Pest megye célzott fejlesztését szolgáló 80 milliárd forintos támogatási programjának idei második pályázati kiírására. teljes cikk

Ingatlanszakmai teadélután a reptéri fejlesztésekről

Ingatlanszakmai teadélután a reptéri fejlesztésekről

A Royal Institution of Chartered Surveyors nemzetközi ingatlanszakmai szervezet tagjainak havi szakmai eszmecseréjét április 10-én a nemrég megnyílt Ibis Styles Budapest Airport szállodában tartották, mintegy 30 résztvevővel. A vendégeket Soóki-Tóth Gábor, a szakmai szervezet tagja, a Budapest Repülőtéri Régió Klaszter szervezője köszöntötte röviden felvázolva a reptéri térség jövőképét, egyúttal megosztva a hallgatósággal a repülőtéri gyorsforgalmi út felújítására vonatkozó friss kormányhatározatról szóló hírt. A reptéri fejlesztésekről – az utasforgalmi bővítésekről, az épülő új mólóról és a tervezett terminál bővítésről – René Droese, a Budapest Airport ingatlangazdálkodási és cargo igazgatója tartott előadást, amihez csatlakozott Szarvas Gábor, a repülőtér közösségi kapcsolatokért, környezetvédelemért és működési biztonságért felelős igazgatója és Kossuth József a Budapest Airport […]

Trendriport 2018. február

Trendriport 2018. február

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége publikálta jelentését a hazai és a nemzetközi szállodaipar 2018. februári teljesítményéről. 2018 februárjában a magyarországi szállodai kínálat, a szobák száma országos szinten 54.520 (index: 102,3%), Budapesten 19.186 (index: 100,7%), a fővároson kívüli szállodákban 35.334 (index: 103,2%), a Balatoni régióban 8.342 (index: 112,3%) volt. teljes cikk